A konyhában kaptuk rajta a dögös szöszit

Velünk is sokszor előfordul, hogy felkelünk az éjszaka közepén és olyan éhség tör ránk, hogy egy lovat fel tudnák falni egyben. Ilyenkor kiballagunk félig nyitott szemmel és nekiesünk a hűtőnek. Gondoljatok bele ha az egyik ilyen alkalommal ezt látnátok a hűtőajtóban. Egyből kipattanna a szemünkből az álom.

A hátsó tulajdonosa a brit Beth Morgan , aki egy időre a náluk elképesztően népszerű Coronation street című sorozathoz is csatlakozott . A konyhában készült róla ez a remek sorozat.

A konyhában kapták rajta a dögös szöszit

A mai este egy csini vörös fogja megmutatni lakásának minden rejtett zugát

Uraim. Ma este egy igazán szemet gyönyörködtető vörös hölgyemény fog vendégül látni minket. A vörös lányok állítólag a legtüzesebbek csajok közé tartoznak. Van bennük elég élet és rafinéria, nem mondjuk hogy nyugodt velük az élet, mert bizony ha megbántjuk őket igencsak vissza tudnak vágni. Szeretjük ezt a heves temperamentumot mind az életben mind az ágyban. Velük egy pillanatra se unalmas az élet.

559-412-0283

A 23 éves Yovanna Ventura egy igazi különlegesség az étlapon. Mondhatnánk, hogy ő ma a ház ajánlata. Nem az a hagyományos íz, hanem van benne egy kis egzotikus vonal is. Valószínűleg ez a titka a lánynak és ezért van neki már több mint 5 millió követője az instán. Persze ez önmagában kevés lenne, ha Yovanna nem lenne olyan tündéri mint ahogyan a képeken fest. Sötét haj, sötét szem, szép barna bőr és egy huncut mosoly. Igen pont ez kell most nekünk.

8056876485

Iszak Eszter kicsit több, mint egy hónapja erősítette meg a híreszteléseket, hogy 7 év után végérvényesen szakított Dobrády Ákossal. A műsorvezetőnő a Nagy Bejelentéssel egy időben azt is elmondta, hogy hamarosan hosszabb időre Spanyolországba költözik, hogy autentikus környezetben sajátítsa el a nyelvet. Hogy ne haljon éhen, vlogot indít majd, ahogy ilyen helyzetekben manapság minden józanul gondolkodó celeb vagy jövőbeli celeb teszi.

Eszter ezúttal húzott egy váratlant és meglehetősen pikáns képet töltött  fel az Instagramjára.

(970) 834-6801

Januártól decemberig a német farmerlányokra csorgathatják a nyálukat a férfiak. Ugyanis szuper kis naptár készül a fotóikból. A német nők különböző helyzetekben láthatóak, hol traktoron, hol egyéb munkagépeken vagy éppen állatok társaságában. Azért megnéznék, hogy ezek a hölgyek hányszor fogtak már kapát, kaszát, vagy vasvillát a kezükben.